Lassan a hónap végéhez közeledünk és ilyenkor mindig van helye egy kis visszatekintésnek. A célok ily módon történő áttekintése lehetőséget ad, hogy tiszta képet kapjunk a valós haladásunk mértékéről, ennek segítségével pedig látjuk magunk előtt, hogy min kell adott esetben változtatni, vagy ha jó az irány, akkor merre kell továbbhaladni.

A Seibukan Jujutsu filozófiájában a február a Víz elemről szólt és annak három alapelvéről: Elfogadás (Acceptance), Haladás (Flow), Alkalmazkodás (Adaptability). E három alapvető fontosságú alapelv megértése segít egy harmonikusabb élettér kialakításában és a mindennapi konfliktuskezelésben. Számomra nagy jelentősséggel bír mindhárom alapelv, a megvalósításuk azonban néha sokkal nehezebb mint azt valójában gondolnánk.

Az elfogadás az első alapelv, mely nem pusztán arról szól, hogy fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen vagy hogy szeressünk mindenkit, mert csak akkor vagyunk jó emberek. Az elfogadás, mint alapelv egy olyasfajta hozzáállást testesít meg, mely elsőkörben abban segít, hogy egy adott probléma létezését el tudjuk fogadni, és ezt követően a megoldásra tudjunk koncentrálni ahelyett, hogy megragadnánk a problémában. Az elfogadás nem egyenlő azonban a beletörődéssel. A beletörődés kizárja a megoldást és az esetek többségében csak újabb és újabb problémákat generál az életünkben. Rövid távon talán jó „megoldásnak” tűnhet, ha homokba dugjuk a fejünket és úgy teszünk, mintha a probléma nem is létezne, de előbb-utóbb utolérnek bennünket a gondok, kippukad a lufi és elönt minket egy probléma áradat, amit képtelenek leszünk megoldani. Fogadjuk el tehát, hogy problémák voltak, vannak és mindig is lesznek. A megoldás a saját hozzáállásunkban rejlik a problémához. Ennek első lépése pedig az elfogadás.

A haladás alapelve már önmagában sok mindent elmond. A lényeg a folyamatos mozgás. Ez a harcművészetekben rendkívül lényeges, hiszen abban a pillanatban, hogy az ember megáll, a technikának vége. Mozgás nélkül nincs egyensúlyvesztés és az egész addigi mozdulatsor megakad. Ha pedig valami elakad, akkor előjön az erő az erő ellen, ami természetesen az utcán egy élet-halál szituációban egyáltalán nem probléma, viszont az edzéseket nehezen lehetne ilyen hozzáállással végigcsinálni és valószínüleg folyamatos létszámhiány lenne tapasztalható. Az életben való haladásra ugyanez elmondható. Nem szabad megállni és megragadni a problémáknál. Haladni kell előre tovább és keresni a megoldást. Abban a pillanatban, hogy eldöntjük, haladni fogunk a folyó sodrásával, új nézőpontokból láthatjuk a problémát és új lehetőségek nyílnak meg előttünk annak megoldására. Legyünk tehát nyitottak és haladjunk a lehetőségek sodrásával.

A hónap és a víz elem harmadik alapelve az alkalmazkodás. Az alkalmazkodás a változásra való hajlamunkat és annak mértékét próbálja fejleszteni. A probléma elfogadását követően ugyebár haladunk a megoldás megtalálása felé, az úton azonban sok váratlan akadály gördülhet elénk, amikre valószínűleg nem számítottunk. Ne ijedjünk meg a kihívásoktól és az alkalmazkodás alapelvét felhasználva találjuk meg magunknak a legmegfelelőbb megoldási formát. Az alkalmazkodás megkövetel egyfajta rugalmasságot és nyitott gondolkodást a részünkről, hiszen a „Márpedig én ezt így akarom és kész!” hozzáállás egyáltalán nem teszi lehetővé sem a megoldás megtalálását, sem a konfliktuskezelés lehetőségét. Alkalmazkodjunk azokhoz a helyzetekhez, melyekről tudjuk, hogy segít bennünket a probléma megoldásában. Az alkalmazkodás mértéke azonban ismét csak tőlünk függ. Nem totális behódolásról van szó, hanem arról a tudatos gondolkodásról, ami előrébb visz bennünket a célok elérésében.

A hónap végére sikerült 3 új alapelvvel gazdagodnunk, ami kiegészítve a Tűz elem alapelveivel (Kezdeményezés, Sebesség, Elhatározás) még erősebb alapot ad a sikerhez vezető úthoz. Fontos viszont megjegyezni, hogy a döntéseidért és tetteidért Te magad vagy a felelős. Vedd kezedbe az irányítást, és tedd meg az első lépést.

Hibi Tanren – 毎日鍛錬