Itt a nyár és mindneki készülődik valahová. A nyaralások lázában ég ilyenkor az egész család, anya már 2 héttel az indulás előtt csomagol, míg a család többi rész azon goldolkodik, hogy vajon mi lesz az idei kiruccanás fő problémaforrása…
Ismerősen hangzik? Hát nálunk ez most egy kicsit másképp alakult és bár a nyaralást mi is jó előre szoktuk megtervezni, most becsúszott egy 3 napos hosszú hétvége. De a megszokottól eltérően nem a közeli wellness hotelbe vezetett az utam, hanem egyenesen Nagoyaba, Japánba. Igen… Most biztos sokan felkapjátok a fejeteket és felmerül bennetek, hogy „3 napra Japánba, nem túl őrültség?” De még mennyire, hogy az, de mi már csak szeretjük az „őrült” dolgokat.
3 nap alatt megélni Japánt
Mikor először felvetődött a Japán út gondolata, igazából nem is nagyon gondoltuk túl a dolgokat, azon pedig még kevesebbet agyaltunk, hogy mindössze 3 napom lesz mindent elintézni. Az ember hozzállása amúgy is nagyban befolyásolja a sikereit, így teljesen egyértelmű volt, hogy ha 3 napom van arra, hogy elintézzek valamit, akkor azt 3 nap alatt meg is lehet csinálni. A jegyet is gyorsan sikerült megvenni és mikor a Kanchonak felvetettük az ötletet, hogy én bizony meglátogatnám egy hétvégére, a pillanatnyi meglepődöttséget rögtön fel is váltotta a „Rendben, tied az alsó szinten lévő Uchideshi szoba. Pénteken találkozunk a Dojoban. Jó utat” hozzáállás. Hiába a tanítvány legalább annyira őrült, mint a mestere.
A repüléssel mostanság már nincsen különösebb problémám. Emlkészem az első 1o.ooo repült kilométerig még volt bennem félelem és szinte minden apró rezgéstől képes voltam bepánikolni, de így a 5oo.ooo. kilométer felé közeledve inkább már én is azok közé tartozom, akik még a biztonsági bemutatót sem várják meg, mert amint beülnek az ülésükbe már alszanak. Sőt, minél többet döcög a gép a levegőben, annál gyorsabb az elalvás. Az extra kényelmemről a kedves, és szívünkhöz nőtt mérföldpontok gondoskodtak, így ezúttal volt extra lábterem és egy kellemes japán hölgy útitársam, aki a leszállást megelőző órában igencsak sokat segített a hányinger elleni masszázsban, bár ahogy nálam lenni szokott, most sem távoztam a repülőgépről úgy, hogy ne hagytam volna hátra egy kisebb „ajándékcsomagot”. Ez van…
A japán reptereken lévő precizitás és alaposság most is szemrevaló volt és mint az esetek többségében, most is „túl” gyanúsnak bizonyultam, ezért gyorsan meg is kértek, hogy pakoljam ki a bőröndömet és mutassam meg, hogy nincs nálam semmi illegális. A kedves japán határőr kora reggeli angolja és az én minimális japán tudásom segítségével szerencsére hamar megegyeztünk, hogy nincs nálam semmi olyan, csak épp pár fekete öv, meg néhány dobocsillag (szigorúan a bőröndben), szóval jót elcsevegtünk azon az őrültségen, hogy én jöttem egy hétvégére edzeni.
Mivel nem vártam, hogy bárki kijön elém a reptérre, ezért nem igazán kapkodtam el a dolgot. Ezért is ért kissé váratlanul, mikor egy reklámtábla mögül hirtelen előugrott a Kancho és friss, kipihent arcával üdvözölt. Én igyekeztem úgy csinálni, mint aki szuper fel van dobódva az ötlettől, de lássuk be, hogy a több mint 36 órányi nem alvás, és a gépen lévő „ajándékcsomagok” (aka hányószacsik) megtöltése kissé kivette belőlem az erőt. Ezt a tényt szerencsére hamar felismerte a Kancho és jól megérdemelt jutalomként meg sem álltunk az első Starbucks kávézóig, ahol örömmel és megnyugvással fogyasztottam el a már hiányolt matcha tea lattemat. A Honbu Dojoig tartó vonatozás azért újból próbára tette a gyomromat, de végül csak sikerült hazajutnom. A Dojoban már izgatottan várt rám Alex Shihan (Shinzui Martial Arts Academy vezetője, 7. danos Seibukan Jujutsu mester, régi Uchideshi testvér) illetve Jonathan-san, aki az első hónap végén tart az Uchideshi időszakának. Remek érzés volt, hogy a világot átutazva olyan, mintha otthon lenne az ember. A novemberi látogatásunk után örömmel vettem észre új dolgokat mind az Uchideshi szálláson, mind pedig a Dojoban. Ezúttal az alsó szinten kaptam szobát (1. szoba) a Kanchotól, amit gyorsan birtokba is vettem. A pénteki napra nem volt edzés betervezve, helyette inkább az ébren maradásra próbáltam koncentrálni, bár volt egy hosszabra sikerült „pillantásom”. Gondoltam jó ötletnek tűnik, ha lefekszem az ágyra és csinálok egy gyors erőt adó meditációt (kb. 1o perc), ami alatt összeszedem magam, a gondolataimat és utánna mehet is tovább a nap, kezdődhet a business megbeszélés a Kanchoval. Ez a „gyors meditáció” annyira jól sikerült, hogy bealudtam 1 órára és csak azért nem lett belőle hosszabb alvás, mert a nap elkezdtett az arcomra sütni és felforrósította a fejem.
Az 1 órás power-sziesztámat egy hideg zuhannyal és egy sétával igyekeztem helyrehozni. Ellátogattam a Dojo közelében található szupermarketbe, ahol bevásároltam friss sashimiből és sushiból vacsorára. A gyomor teljes rendbetétele érdekében azért előtte még elmentünk Alexel és a Kanchoval közösen egy levesező helyre, ahol akkor adag rahment kaptam, hogy szerintem azzal 3 napig is kibírtam volna. Az első két perc után pedig gyorsan visszatértek a „japán illemre” vonatkozó tudásaim, és olyan hangosan szürcsöltem ki a tányérból a lét, hogy azt még a helyi szakács is megdícsérte. A pálcika használatomról nem is beszélve.
Este a Dojoba visszatérve egy jó kis beszélgetéssel zártuk a napot. A Kanchot ismerve ez is úgy kezdődött, hogy neki 15 perc múlva indulnia kell, mert siet haza, de kb. 2 és fél óra után még mindig a különböző történeteknél tartottunk és mint a régi Uchideshi időben, csak hallgattuk mindazt a bölcsességet, amit megosztani próbált velünk. Aznap este nem volt gond az elalvással, sokkal inkább azon izgultam, hogy miként leszek képes másnap reggel 8-kor felkelni, 9-re pedig edzésre készen a szőnyegen lenni.
A részleteket megtudjátok a folytatásból…
