Az utazásokban mindig az a legszebb, hogy van lehetőségünk új dolgokat felfedezni, de nem csak a helyről, ahová készülődünk, hanem önmagunkról és a világhoz való viszonyunkról is. Az utazás egy módja a kényelmi zónánk elhagyásának és szinte mindig tartogat valami nem várt, izgalmas dolgot a számunkra.
A harcművészetek gyakorlása, tanítása során számtalan országban és helyen jártunk már, de még mindig ugyan azzal a nyitottsággal vágunk neki egy-egy újabb útnak, mint a legelső kalandnak. Igaz, hogy mostanra a repüléstől való félelem szinte teljesen eltűnt, az utazásokkal járó kihívások, mint például az elveszett csomag, határellenőrzésnél elkülönítés vagy épp fegyvernek látszó tárgy miatti problémák közül kevés olyan eset maradt ki a sorból, amit még nem éltünk át, de hát ez is része a kalandnak.
Japán azon kevés úticélok egyike, ahová sokkal inkább üzleti, mintsem nyaralási szándékkal látogatunk, bár az érzés régi barátokkal, ismerősökkel találkozunk mindig segít a munka rész “elfelejtésében”. Az októberi túra sem volt ez alól kivétel, hiszen a Seibukan Jujutsu Utazó Taikai, a Honbu Dojo meglátogatás, illetve a Kanchoval töltött pillanatok mind azt a célt szolgálták, hogy az itthoni dolgokat könnyebbé tegyék és, hogy a dojók megkapják mindazt a támogatást, amire szükségük van.
FinnAir barátunk már jó ideje biztosítja számunkra a kényelmes utazás lehetőségéet és ez most sem volt másképp. Egy rövid megálló után Helsinkiben, mindössze 3 plusz 9 órányi utazást követően már landoltunk is Nagoyaban. A hazai hűvös időjárást felváltotta a napsütés és meleg, míg az itthoni edzés módot lecseréltük a felfedező-utazó szerepre.
Az idei Taikai előtt mindössze egy napunk volt a nézelődésre, amit szokás szerint a közeli Atsuta szentélyben és környékén töltöttünk. Ez a hely számos okból közel áll a szívünkhöz, többek között azért is, mert ennél a szentélynél kértünk először áldást a kamiktól (szellemek), hogy hozzanak jó szerencsét a Dojónknak. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a kamidanában (házi szentély) rejlő házi áldásaink eddig remekül működnek és a mostani látogatás után csak erősödni fognak. Gondolom nem lepek meg vele senkit, ha elárulom, hogy a sok séta, és nézelődés fáradalmait az Atsuta szentély melletti Starbucks kávézóban vezettük le, ahol a szokássá vált matcha zöld tea elfogyasztása mellett tervezgettük a Dojo következő éves terveit. Jó környezetben pedig csak úgy záporoznak az ötletek (még 28 órányi nem alvást követően is). A nap délutáni részében egyre több barát érkezett a Seibukan Honbu Dojoba és jó érzés volt egy közös vacsora közben megbeszélni, hogy ki merre jár, és hogy kivel mi is történt az elmúlt egy évben. A vicces sztorik és a finom sushi-sashimi kombináció mellett már csak bögre zöld tea és egy nagy alvás hiányzott a boldogsághoz. De…
A napnak azonban itt még nem volt vége, hiszen egy harcművész számára milyen lenne egy nap edzés nélkül?! Hiányos… Csütörtök este tehát mindannyian készen álltunk egy jó kis Seibukan Jujutsu edzésre. Fantasztikus érzés volt a Kancho óráján részt venni, régi barátokkal edzeni és közben a helyi, japán tanulókkal ismerkedni, akik a múltkori találkozásunk óta szépen fejlődtek, és többeken már büszkén virított a sárga öv és a magabiztosság, hogy „Én már tudom, hogyan kell csuklót csavarni.”. A fejlődés mindenki számára más ütemben történik ugyan, de öröm volt látni, hogy egyetlen harcművészet miként tudja a közös nyelvet megtalálni az amerikai-magyar-japán-spanyol kultúrák között. Ez a szépsége az egésznek.
Folyt. köv.
