Az elmúlt időszak rengeteg élményt hozott és nehéz lenne egyetlen mondatban összegezni, hogy mi is volt a legjobb belőle. Túl vagyunk a a III. Nemzetközi Utazó Taikai-on, ami elsősorban azért volt különleges, mert iskolánk büszkélkedhetett a rendezés jogával. Hatalmas megtiszteltetés volt és az egész csapat belerakta szívét-lelkét, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.

Taikai – 1. nap

A tavalyi Japán Taikairól írt összefoglalónkból már lehetett sejteni, hogy az idei is eseményekben, nevetésben, és mindenképp edzésben gazdag hétvége lesz. A szombati napot rögtön egy Renshi vizsgával (8. fekete öves szint) kezdtük, ami európai viszonylatban történelmi jelentőségű volt, hiszen egész Európában Renshi Krisztiánnak sikerült legelőször megszereznie ezt a kimagasló fokozatot. Renshi Krisztián csodálatos bemutatót tartott nekünk arról, hogy mit is jelent, ha valakinek a harcművészet a hivatása és az élete. A demó csapat mesterien követte le Renshi Krisztián minden rezdülését és közösen valami olyan csodálatos alkottak, hogy az embernek tényleg tátva maradt a szája. Látványos dobások, hatékony technikák az erő és a könnyedség érzésével kombinálva. Biztos vagyok benne, hogy még az is, aki kívülről nézte végig a vizsgát, az is talált magának olyan pillanatot, amire még sokáig emlékezni fog.

Inspiráció, és a közös nyelv

Az inspiráló és természetesen öröm könnyekben gazdag vizsgát követően kezdődött a Taikai első edzése, amit maga Julio Toribio – Kancho, a stílus alapítómestere vezetett. Őszintén mondhatom, hogy még fekete övesként is tudtam olyat tanulni, amire azelőtt nem is gondoltam, vagy épp egy olyan technikai apróságot sikerült elcsípnem, amit lehet, hogy már láttam, viszont most álltam készen arra, hogy meg is értsem a tanítását. Az első két órás edzést követően némi fáradtságot azért tapasztalni lehetett a csapaton, és az ebédhez szükséges étvágyra se kellett sokat várni. A délutáni edzés szintén nagyon különlegesre sikeredett, hiszen volt lehetőségünk a külföldi Shihanoktól illetve Kyoshi Jon Rodrigueztől is tanulni. Egy-egy technikán és rövid történeten keresztül igyekeztek nekünk bemutatni, hogy számukra mit is jelent a Seibukan Jujutsu. Természetesen akadt vicces sztori bőven és egyikük sem sajnálta az időt arra, hogy a közös emlékeket felidézve hálát adjon a jelen pillanatnak és annak a láthatatlan barátság kapocsnak, ami köztünk van. Nagyszerű érzés volt együtt edzeni velük és a régi szép emlékeket, verejtékes közös edzéseket felidézni.

A délutáni programot követően egy gyors szünetet tartottunk, majd egy igen finom vacsora keretében élveztük tovább egymás társaságát. Az éhséggel most sem volt gond és jó volt látni, milyen nagyszerű csapatunk van, ahol a közös nyelv egyértelműen a Seibukan Jujutsu és a harcművészetek iránti szeretetünk.

Folytatása következik…